4.7 out of 5 based on 59843 reviews
Ajándék termékeket tartalmaz
A Kannabisz Kupa egyértelmű, magabiztos bajnoka az Afghan kannabisz genetikája a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. A hiedelmek szerint az Afganisztánban termő robosztus, tiszta indica fajta az első, emberek által fogyasztott kannabisz. Az, hogy pontosan mikor és ki használta először továbbra is rejtély és mint ilyen, folyamatos vita tárgya.
A jelenleg ismert régészeti bizonyítékok azt valószínűsítik, hogy először a proto-indoeurópaiak használták a kannabiszt mintegy 30.000 évvel ezelőtt gyógyítási céllal, valamint rituális szertartások alkalmával. Ez a vitatott elmélet megelőzi Shen Nung-ot, az ősi kínai uralkodót és eszerint a kannabisz kelet felől jutott nyugatra. Ráadásul Romániában elszenesedett kannabisz magokat fedeztek fel a kurgánok idejéből, 5000 évvel ezelőttről.
Ez azért nagyon távol van, ugye? Egy másik elképzelhető lehetőség az, hogy a sativa fajtákat éghajlati és környezetei alkalmazkodással indica fajtákká alakították. Túl sok lehetőség van. Túl sok "ismeretlen ismerős” tényező.
Mégis, valamilyen úton-módon a Kush otthonra talált. Legalábbis az utóbbi néhány évezredben a hindu Kush-hegységben a mai Afganisztán és Pakisztán határán él. Ez a gyorsan virágzó, sötétzöld bokros, hatalmas, kövér levelű és gyantától csepegő duzzadt rügyekkel érő fajta szolgáltatja a világon használt hasis nagy részéhez az alapanyagot – csak Marokkó versenyez ezzel.
A Royal Queen Seeds természetesen az Afghan genetikáját használva fejlesztett néhányat a legpotensebb, legtermékenyebb hibridjei közül. Minden kannabisz magbanknak elengedhetetlenül fontos, hogy legyen legalább egy Afghan variánsa . Az RQS mester-tenyésztői még ennél is tovább mentek. Vessünk egy közelebbi pillantást a legtüzesebb fajtákra, amelyek mindegyike hordozz az Afghan genetikai erejét.
Kezdjük az elején. Ha egy fajtának az ICE nevet választjuk, ami ugye az Indica Crystal Extremet jelenti, akkor az Afghan egy nélkülözhetetlen összetevő. Konkrétan, ez a jeges hibrid valóságos tripla élvezet - az Afghan, a Northern Lights és a Skunk keveréke. Ahogyan sejthető, ez egy szuperhatékony rügy, amitől a test folyékonnyá válik, az elme pedig felszabadultan szórakozik.
A 8-10-hetes virágzás során az Ice-t tökéletesen beborítják a szőrök és készen áll a szüretelésre. A beltéri termesztőknek ajánlott az SOG alkalmazása (sok növényt termeszteni kis helyen és nagyon gyorsan virágoztatni a növényt) és néhány árnyékoló levél eltávolítása a termés maximalizálása érdekében. Ezek a növények ritkán nőnek 1 m-nél nagyobbra, így nyugodtan össze lehet őket csomagolni. Ez a fajta szomjazik a tápanyagra és a magas dózist is jól tolerálja. Ha jól kezeli ezeket a növényeket, akár 450g/m2 termésre is szert tehet. A kannabisz koncentrátumok szerelmesei számára egyszerűen ellenállhatatlan.
A Special Kush 1 tulajdonképpen tisztelgés az ősi hegyi Kush előtt. A Kush gyökereihez visszanyúlva az RQS termesztői az ősi Afghan tenyészállományt finomítva és ötvözve alkottak egy modern klasszikust. Egy csomag ebből a magból és valódi élvezethez juthat igazán alacsony áron. Tévedés ne essék, ez nem valami silány, ócska fű – ez egy igazi, ütős, megfektető Kush.
Kinézetre a Special Kush 1 egy valódi old-school, nehéz indica faj. A beltéri termesztés során a növény gömbölyű, termékeny és nem nő 1 méteresnél nagyobbra. 7-8 hét után be is fejezi a virágzást. Kültéren, a forró mediterrán éghajlaton tud igazán teljességében kibontakozni. A három méteresnél is magasabb növények akár 500 g-ot is teremnek. A gazdag, föld-hasis íz és az erőteljes fizikai hatások meggyőzik majd, hogy ez egy valóban különleges fajta.
Vásároljon Special Kush 1
A Royal AK a legendás AK-47 RQS kiadása. Az AK-47 fajta választásával egy nagy kaliberű, sativa-domináns hibridet kapunk, gyilkos kinézettel. Bár a hatása egy jóindulatú fejlövéshez hasonlít, a keskeny, narancsszínű, fürtjeinek látványa miatt megbocsátható, ha indica hatást vártunk. Az afgán genetika itt nem segít, viszont a megjelenését dominálja.
Beltéren vagy szabadban is egyszerűen termeszthető a melegebb éghajlaton és a gyors virágzás miatt erre a fű-fegyverre várni sem kell. A 8-9 hetes virágzás után a Royal AK vaskos bugái már készen is állnak a betakarításra. A beltéri termesztők 500g/m² -es elsőosztályú termést várhatnak. A legjobb az egészben, hogy a rügyeket egyszerű trimmelni, a kiváló virág-levél aránynak köszönhetően.
A Northern Light-ot minden szmóker egyértelműen magas minőségű, nehéz indica fajként tartja számon. A múltja meglehetősen rejtélyes, de egy dolog biztos: Az Afghan jellemzőit keresztezték a Thai-jal, hogy egy valódi ütős füstölésre adjanak esélyt az indica szakértőknek. Csak néhány szippantás ebből nehéz, testes cigiből és a szemhéjak elnehezülnek. A Northern Light biztosan kiüt egész éjszakára.
Az Afghan vonal jelenlétét bizonyítja az erőteljes, zömök felépítés - a növény jellemzően nem nő 1 méteresnél magasabbra. Remekül alkalmazkodik számos beltéri termesztési stílushoz, az alap szervestől a hidropónikus termesztésig. Még a kezdő beltéri termesztők is képesek a nagyszerű 500 g/m2 termést elérni. Szabadban a száraz, déli éghajlaton akár 2 méteresre is megnőhet és növényenként 500 g szüretelhető róla.
Vásároljon Northern Light
Ha a túlméretes bugák legjobbikát szeretné, akkor a Critical a megfelelő választás. Ez a zöld szörnyeteg nem véletlenül annyira kedvelt Európa szerte az üzleti termesztők között. Túl azon, hogy elképesztő, 600+g/m2 terméshozamra számíthatunk beltéren, és szabadon termesztésnél is hasonlóan fantasztikusan termelékeny, ez a fajta ráadásul űberpotens. A THC szint közel 20%. És mindezt mindösszesen 7 hét virágzás során. A Critical egy valódi nehézbombázó, Afghan és Skunk genetikával.
Fűszeres, borsos, és fenyős jegyek jellemzik az illatát, és ezek árulják el a Critical jelenlétét. Az illat kontrollálása kötelező. Lágy, enyhén savanykás íze mindenképp visszatérésre csábít. Nagyon fontos a magas páratartalom elkerülése a virágzás késői szakaszában, hogy megóvjuk a virágzatot a penész térhódításától.
Ha ön a lehető legnagyobb termésű hibridre pályázik, akkor mindenképp az Afghan genetikára van szüksége, hogy maximalizálja a buga súlyát. A Special Queen 1 az Afghan, a Colombian, a Skunk és a Mexican kannabisz sokszínű keveredése. Nem nevezhető éppenséggel dívának, inkább terebélyesnek mondható. A Special Queen 1 hosszan tartó, súlyos élményt biztosít, ami nagy dózisban biztos, hogy leveszi a lábáról.
Beltéren 650g/m2-s termés várható. A növények mintegy másfél méter magasra nőnek és ragadós, nedves rügyeket fejlesztenek. Ha szabadban nőhet, jóféle napsütéses időben a Special Queen 1 4 m magasra is feltornyosul és 500 g/növény terméssel számolhatunk. A kövér bugákat 8, vagy akár kevesebb hét után lehet szüretelni a Special Queen 1-ről.
Vásároljon Special Queen 1
Cheese is the UK cannabis strain that took the world by storm and put the Skunk family back in the top-shelf modern marijuana class. Royal Cheese is the RQS re-birth of a legend. True to her Afghan origins, this heavy indica derived from Skunk #1 is a pedigree specimen. She Packs a balanced head-body high, unique Cheese aromas and flavours into a compact package.
Royal Cheese is suitable for beginners as much as it is for Grand Masters in terms of ease of cultivation across a variety of substrates. These stocky Skunk plants are pretty uniform and undemanding of the grower. Flowering is a real sprint to the finish at 6-8 weeks. Take it ham and cheesy in the cannabis garden with a pack of these pocket rockets.
A Cheese egy brit kannabisz fajta, amely megrengette a világot és a Skunk családot visszahelyezte a modern marihuánák felső szintjére. A Royal Cheese egy legenda újjászületése az RQS által. Ez a nehéz indica a Skunk #1-ből származik, valódi mintadarabja a családfájának, jellemző Afghan tulajdonságokkal. Kiegyensúlyozott a test-fej magasság, a különleges Cheese-ízt és aromát kapunk egy kompakt csomagban.
A Royal Cheese kiválóan alkalmas kezdő termesztőknek és a nagymestereknek is, mivel sokféle közegben könnyen termeszthető. Ezek a tömör Skunk növények meglehetősen egyformák, és nem igényelnek túl sokat a termesztőtől. A virágzás egy valóságos sprint a 6-8 héttel későbbi befejezésig. Ez a zsebrakéta a kannabisz kertben remek móka lesz!
Vásároljon Royal Cheese (gyorsan virágzó)
Cannabis törzs családok
Sour Diesel Green Gelato Fat Banana OG Kush Northern Light Royal Gorilla Cookies Gelato Critical Royal Runtz HulkBerry
Top 10 CANNABIS MAGOK
Miért használunk sütiket?
Milyen típusú sütiket használunk?
Hogyan tilthatom le vagy törölhetem a sütiket?
Weboldalunk nem fog megfelelően működni funkcionális sütik nélkül; ezeket nem lehet letiltani.
A biztonságos online környezet és a megfelelő adatvédelem garantálása érdekében szigorúan betartunk minden jogszabályi előírást. Ebben az adatvédelmi nyilatkozatban tájékoztatást adunk az adatok gyűjtésének módjáról és céljáról, a biztonsági intézkedésekről, a tárolási időszakokról és az elérhetőségekről.
A CÉG NÉVE: SNORKEL SPAIN, SL (a továbbiakban: ROYAL QUEEN SEEDS)
C/ Vilar d'Abdelà, 5 (nave 1) CP: 08170 de Montornès del Vallès
Jelen Adatvédelmi Szabályzat meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján a ROYAL QUEEN SEEDS-nél a személyes adatokat kezeljük; ez magában foglalja a https://www.royalqueenseeds.com/ weboldalunkon keresztül gyűjtött személyes adatokat, valamint minden egyéb adatot, amelyet üzleti tevékenységünk során dolgozunk fel.
A ROYAL QUEEN SEEDS a következő személyes adatokat gyűjti, az alábbiakban felsorolt célokra:
A fiókból történő vásárlás csak akkor lehetséges, ha rendelkezik személyes fiókkal. Amikor fiókot hoz létre vagy vásárol valamit üzletünkben, a vásárlási és eladási folyamat részeként az alábbi személyes adatokat gyűjtjük, amelyeket Ön megad nekünk:
Ez az információ szükséges a kézbesítéshez. Ezen felül, amikor böngészik az áruházunkban, automatikusan megkapjuk számítógépének IP-címét. Ezen információk alapján optimalizálhatjuk online élményét, és egyben védhetjük online környezetünket.
A fiókhoz kapcsolódó adatokat a következő célokra gyűjtjük és tároljuk:
(a) az Ön és köztünk kötött szerződésekből eredő kötelezettségek teljesítése, valamint az Ön által tőlünk kért információk, termékek és szolgáltatások biztosítása;
(b) létrehozzuk és kezeljük a fiókját, valamint kommunikálunk Önnel a fiókjával és rendeléseivel kapcsolatban;
c) piackutatást és -elemzést végzünk;
(d) életkorának és személyazonosságának megerősítése, valamint a csalások felderítése és megelőzése.
Az Ön kifejezett engedélyével hírleveleket küldhetünk Önnek üzletünkről, új termékekről és egyéb frissítésekről. Hírleveleket az Ön kifejezett hozzájárulása alapján küldünk. Abban az esetben, ha Ön terméket vásárol, a hatályos szabályozásnak megfelelően, cégünk jogos érdekeinek megfelelően kereskedelmi tartalmakat küldhetünk Önnek, mindig az Ön által megvásárolt vagy szerződött termékekhez vagy szolgáltatásokhoz hasonló termékekről vagy szolgáltatásokról. Tiltakozási jogát a jelen Adatvédelmi szabályzatban meghirdetett csatornákon keresztül minden esetben gyakorolhatja. A hírlevéllel kapcsolatban a következő információkat gyűjtjük össze:
A hírlevél küldéséhez nem szükséges tudnunk a személy nemét (adatminimalizálás: törvény szerint a szolgáltatás nyújtásához feltétlenül szükséges adatokat kell bekérnünk, és ebben az esetben a nem ismerete nem szükséges a hírlevél küldéséhez.)
Az összegyűjtött adatokat a következőkre használják fel:
(a) személyre szabhatja e-mailjeinket, beleértve az Ön nevét és nemét;
b) nemek szerinti tartalom biztosítása.
Hozzájárulását bármikor visszavonhatja a hírlevélben található hivatkozáson vagy a 2. pontban megadott elérhetőségeken.
A megfelelő támogatás nyújtása érdekében ügyfélszolgálati munkatársaink hozzáférnek a fiókkal kapcsolatos információkhoz. Következésképpen a támogatásuk rendkívül hatékony és barátságos lesz. A kapcsolatfelvételi űrlapunkon megadott adatokat CRM szolgáltatónk, a SuperOffice használja fel. Adatait csak az üzenet megválaszolásához használjuk fel.
Ha megvásárolta valamelyik termékünket, kérjük, vegye figyelembe, hogy személyes adatait promóciós célokra használhatjuk fel, a Royal Queen Seeds jogos érdeke alapján kizárólag arra, hogy cégünk termékekeit vagy szolgáltatásait kínáljuk Önnek, valamint az Ön által vásárolthoz hasonló termékeket vagy szolgáltatásokat ajánljunk. A jövőbeni üzenetekről való leiratkozás jogát a jelen Adatvédelmi szabályzatban meghatározott módon, vagy bármely kapott értesítés útján gyakorolhatja.
If you change your mind, you can withdraw your consent for us to contact you for the purpose of collecting, using, or disclosing your data at any time by reaching out to us at: [email protected] .
Felfedhetjük személyes adatait, ha erre törvény kötelez bennünket, vagy ha Ön megsérti a Szolgáltatási feltételeinket.
A Royal Queen Seedsnél nem őrizzük meg az Ön adatait a jelen Szabályzatban leírt célok eléréséhez szükségesnél hosszabb ideig. A különböző típusú adatokra eltérő megőrzési időszakok vonatkoznak; azonban a leghosszabb időtartam, ameddig egy személyes adatot megőrzünk, 10 év.
A számlával kapcsolatos adatok mindaddig relevánsak maradnak, amíg a fogyasztó fiókkal rendelkezik. Ezért az adatok mindaddig dokumentálva maradnak, amíg a fiók létezik. Amikor ügyfeleink törölnek egy fiókot, a kapcsolódó adatok ésszerű időn belül törlődnek. A tárolt személyes adatok ellenőrzésével, helyesbítésével vagy fiók törlésével kapcsolatos kéréseit a [email protected] e-mail címre küldheti el.
Abban az esetben, ha beleegyezik, hogy tájékoztassuk Önt termékeinkről vagy szolgáltatásainkról, adatait mindaddig megőrizzük, amíg Ön kifejezetten nem kéri, hogy a továbbiakban nem szeretne tőlünk üzenetet kapni. Ennek ellenére rendszeresen (havonta) végzünk relevancia-ellenőrzést. A regisztrált ügyfelek (és személyes adataik) törlésre kerülnek, ha az ügyfelek nem válaszolnak kérésünkre. Ezen kívül hírlevél-küldésünk leiratkozási funkcióval is rendelkezik. Ügyfelein ennek a leiratkozási funkciónak a használatával visszavonhatják hozzájárulásukat.
Cookies are small information files that notify your computer of previous interactions with our website. These cookies are stored on your hard drive, not on our website. Essentially, when you use our website, your computer displays its cookies to us, informing our site that you have visited before. This allows our website to function more quickly and remember aspects related to your previous visits (such as your username), making your experience more convenient. At Royal Queen Seeds, we use two types of cookies: functional and analytical.
Functional cookies are used to enhance your online experience. Among other things, these cookies track what is added to your shopping cart. The use of these cookies does not require prior authorization.
Analytical cookies are used for research and market analysis. The data collected with these analytical cookies is anonymous, making it unusable for third parties. The use of these cookies does not require prior authorization.
A tranzakciók lebonyolításához és szolgáltatásaink nyújtásához harmadik felek szolgáltatásaira van szükség. Általánosságban elmondható, hogy az általunk használt független szolgáltatók csak olyan mértékben gyűjtik, használják és hozzák nyilvánosságra az Ön adatait, amennyire ez szükséges ahhoz, hogy lehetővé tegyék számukra a számunkra nyújtott szolgáltatások teljesítését.
Bizonyos harmadik fél szolgáltatóknak, például fizetési kapuknak és más fizetési tranzakció-feldolgozóknak azonban megvannak a saját adatvédelmi szabályzatai arra vonatkozóan, hogy milyen információkat kell megadnunk számukra az Ön tranzakcióihoz.
Javasoljuk, hogy olvassa el ezen szolgáltatók adatvédelmi szabályzatát, hogy megértse, hogyan kezelik ezek a szolgáltatók az Ön személyes adatait.
Előfordulhat, hogy bizonyos beszállítók az Önétől vagy a miénktől eltérő joghatósági területen helyezkednek el, vagy rendelkeznek létesítményekkel. Ezért, ha úgy dönt, hogy egy harmadik fél szolgáltatásait magában foglaló tranzakciót folytat, az Ön adataira annak a joghatóságnak a törvényei vonatkozhatnak, amelyben az adott szolgáltató vagy létesítményei találhatók.
Miután elhagyja webhelyünket, vagy átirányítják egy harmadik fél webhelyére vagy alkalmazására, többé nem vonatkozik Önre sem a jelen Adatvédelmi szabályzat, sem a weboldalunk szolgáltatási feltételei.
Ezen a weboldalon egy webelemző szolgáltatást integráltunk (anonimizálási funkcióval). A webelemzés úgy definiálható, mint a webhelyek látogatóinak viselkedésére vonatkozó adatok gyűjtése, feldolgozása és elemzése. Egy elemző szolgáltatás többek között adatokat gyűjt arról, hogy az adott személy melyik weboldalról érkezett (ún. hivatkozó oldal), mely aloldalakat látogatta meg, illetve milyen gyakran és mennyi ideig látogatott meg egy-egy aloldalt. A webelemzést elsősorban a webhelyek optimalizálására és az internetes hirdetések költség-haszon elemzésére használják.
A szállítás teljesítéséhez futárszolgálatot veszünk igénybe. Ez a futárszolgálat végzi a kiszállítást cégünk és a fogyasztó otthona között. A logisztikai feladat teljesítéséhez a vállalatnak hozzáférést kell biztosítanunk a fogyasztó nevéhez és címéhez.
A Royal Queen Seeds külső levelező szolgáltatót használ hírlevelének küldésére. Ez a szolgáltató korlátozott hozzáféréssel rendelkezik az engedélyezési hozzájárulással kapcsolatos fiókadatokhoz (pl. e-mail-cím).
A Royal Queen Seeds-t egy marketing- és kommunikációs tevékenységre szakosodott cég támogatja. A személyes adatokhoz való hozzáférésük nagyon korlátozott és többnyire névtelen.
A Royal Queen Seedsnél külső fizetési szolgáltatásokat veszünk igénybe tranzakcióink (pl. hitelkártyás fizetések) lebonyolításához.
Az Ön személyes adatainak védelme érdekében ésszerű óvintézkedéseket teszünk, és követjük az ipari szabvány bevált gyakorlatait annak biztosítására, hogy azok ne vesszenek el, ne használják a célokkal ellentétesen, ne férjenek hozzá, ne módosítsák vagy semmisítsék meg.
Ha megadja nekünk hitelkártya-információit, az adatokat a biztonságos socket réteg technológia (SSL) segítségével titkosítjuk, és AES-256 titkosítással tároljuk. Bár az internetes átvitel vagy az elektronikus tárolás egyik módja sem 100%-ban biztonságos, minden PCI-DSS követelményt betartunk, és további, általánosan elfogadott iparági szabványokat alkalmazunk. A fiókkal kapcsolatos információkat hash módszerrel védjük. Ez a módszer átalakítja az információt generált hash-é. Ennek eredményeként a bizalmas információk védettek és láthatatlanok még számunkra is. Emellett adatbázisaink kivételesen erősen védettek az illetéktelen hozzáférés ellen. Például az adatbázishoz való hozzáférés csak jóváhagyott IP-címeken keresztül lehetséges és engedélyezett (például a Royal Queen Seeds központjától). A többi próbálkozást és címet a rendszer mindenkor elutasítja.
Ezen kívül az adatok a lehető legnagyobb mértékben anonimizáltak, így nem kapcsolhatók közvetlenül egy adott fogyasztóhoz. Ezekkel az adatokkal azonban piackutatást és elemzést végezhetünk. Emellett az érintett harmadik feleket (pl. postai szolgáltató) együttműködésünk előtt megvizsgáljuk, megfelelnek az EU GDPR előírásainak, és feldolgozási megállapodást kapnak. A Royal Queen Seeds-en belül az alkalmazottak különböző hozzáférési jogosultságokkal rendelkeznek. Az egyedi engedély csak olyan információkhoz biztosít hozzáférést, amelyek szigorúan szükségesek egy feladat végrehajtásához. A digitális biztonsági intézkedések változhatnak, és magas követelményeknek kell megfelelniük az online ügyfelek biztonságának biztosítása érdekében. Ezért a Royal Queen Seedsnél biztonsági tisztviselőt nevezünk ki. A biztonsági intézkedések rendszeres ellenőrzése és javítása (ahol szükséges) a szerep része.
Fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy ezt az Adatvédelmi szabályzatot bármikor módosítsuk, ezért kérjük, rendszeresen látogasson vissza weboldalunkra. A változtatások és pontosítások a Weboldalon való közzétételt követően azonnal hatályba lépnek. Ha lényeges változtatásokat hajtunk végre ezen a szabályzaton, akkor itt értesítjük a frissítésről, így tudni fogja, milyen információkat gyűjtünk, hogyan használjuk fel, és milyen körülmények között használjuk fel és/vagy hozzuk nyilvánosságra azokat.